"Mindig csak magadat add, mert az emberek akkor tudják megismerni a valódi éned."
Kopogó hangok, a távolból farkas vonyítások. Körbe néztem a helységen, ahol voltam. Egy sötét szoba volt. A földön ruhadarabok hevertek. Az ablak párás volt, kint az eső esett. A mellettem fekvő férfire lettem figyelmes. Mély levegővétele még a karomon is érezhető volt. Megborzongtam.
Lassan felálltam az ágyról, és felvettem a ruhadarabjaimat a szőnyegről. Halkan besétáltam a fürdőbe, ahol hideg vízzel megmostam az arcomat. Mindenhol kék-lila nyomokat találtam magamon, gondolom miután ez az ismeretlen kiszívott mindenhol. Felkaptam magamra a ruhákat, és ekkor benyitott. Haja csapzott volt, és csak egy alsóban volt. Közelebb sétált hozzám, és a zuhanykabinnak nyomott.
- Mész is? - két ujját végigsimította melleimen, majd nyakamba csókolt.
- El, ennyi volt. - toltam félre magamtól, ő pedig csak ravasz mosolyával tovább bámult.
- Rendben, mennyi? - sétált ki a szobába, és elővette a tárcáját, amiben kutatni kezdett.
Csodálkoztam, hogy így feladja, de azért örültem is, legalább nem volt megint egy újabb fejbevágós kalandom. Megadtam az összeget, Ő pedig oda is adta, ahogy ígérte.
Később kiérve a lakásából az utcán sétálgattam. Nyugodtan mászkáltam fel alá, nézegettem az embereket, a boltokat. Nem volt kedvem haza menni, tudom, mi lett volna rögtön az első, amivel nekem esnek. "Már megint ezt csináltad? Minek kell ez neked? Miért nem változol meg?" Mert nem akarok.
Tovább sétáltam New Yorkon, majd egy sötétebb utcába érkeztem. Gondoltam itt is végig megyek, nem láttam ott senkit. Már az utca közepén voltam, mikor hangokat hallottam. Szaporábban lépkedtem, de mikor egy újabb utcához értem, valaki elkaptam a derekamat, és magához szorított. Később halkan felnevetett, én pedig megfordultam, és elmosolyodtam.
- Ethan, nem vicces, megijedtem. - mosolyogtam rá. - Mit keresel itt?
- Úgy érted miért követtelek este óta, Roxy? Bár ahogy láttam, jó éjszakád volt. Neked mi is a foglalkozásod? - gúnyosan húzta fel szemöldökét.
- Kurva, és boszorkány, aki... - kezdett mondatába, de én közbe vágtam.
- Akit minden áron meg akarsz fűzni, hogy próbáljon segíteni, újra embernek lenni. Igaz.. vámpírkám? - tettem karba kezeimet, ő pedig csak mosolygott ezen.
- Szeretném. - felelte.
- De nem tudom, tudod jól. Nincs erőm mostanság. Ha lenne, nem mindennap máshol kelnék. - nevettem halkan, ő pedig csak megrázta a fejét.
- Cynthia? Vele mindig ment neked, minden. Együtt nagyon erősek vagytok. - szűkítette össze szép szemeit, én pedig csak megsimogattam az arcát.
- Cynthia nem segít. Neked segítene. De azt mondta, próbáljak a magam lábára állni. Hát, 17 éves vagyok, és... Azt hiszem eddig nem ment. - néztem végig magamon.
- Ha segítesz nekem, elintézem, hogy korlátlan hatalmad legyen bárki, és bármi felett. Hiszen ezt akarod, nem? - hajolt közelebb hozzám. - Hogy te legyél a legerősebb boszorkány, és hogy legyőzhetetlen legyél. Akarod? Ha nekem megadod amit akarok. Te is meg fogod kapni. Még akkor.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése